1/1. fejezet - Carrie

Leának igaza volt. Tuti, hogy el fogok késni. Az autók csak araszolva haladtak, én idegesen doboltam a lábammal a taxiban. Már csak ötsaroknyira van a hotel, lehet, hogy inkább gyalog kellene mennem? A sofőr láthatólag nem nagyon izgatta magát a reggeli dugó miatt, nyugodtan fütyörészett a zene dallamára, az ujjaival a kormányon dobolta a ritmust. Épp a piros lámpánál álltunk, amikor mar tényleg kezdtem kifogyni a türelmemből. Elővettem a pénztárcámból húsz eurót, odaadtam a taxisnak, majd futókat megszégyenítő sebességgel kiugrottam a járműből.

Már – már győzelmi mámorban léptem fel a járdára, átszakítva a képzeletbeli célszalagomat, amikor a macskaköves járda elfújta az éppen csak feléledő reményem gyengéden pislákoló lángját. Új, tűsarkú cipőm nem éppen ilyen közlekedési körülményekhez lett kitalálva, annak rendje és módja szerint rögtön bele is akadt a sarka a kövek közötti résbe, aminek következtében majdnem hasra estem. Magamban már elátkoztam az egész világot és a nézőközönséggel nem törődve, szinte ugrálva közlekedtem a járdán. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy mit fog szólni Lea, ha ezt elmesélem neki. Tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg nem illusztrálom a történtekét.

Csak két sarok választott el a célomtól, már majdnem kezdtem megnyugodni, amikor bumm! valaki belém jött a járdán, én meg teljesen megsemmisülve feküdtem a földön. A dühtől nem láttam, szemeimet marták a könnyek. Úgy éreztem magam, mint egy durcás kisgyerek, de ez most abszolút nem érdekelt.
• Sajnálom, nem akartam fellökni – a férfi kinyújtotta felém a kezét, hogy felsegítsen, amit el is fogadtam. Álló helyzetben megcsapta az orromat kellemes parfümillata. Nagyon friss volt, akár csak a tenger. Pillantásom a kezére siklott, onnan pedig márkás órájára, amikor hangosan felszisszentem.
• Én… Nekem rohannom kell.

Kisse sajgó popsival mentem tovább, miközben a gondolataim feletti uralmat az állásinterjú helyett az ismeretlen férfi illata, hangja vette át. Furcsán ismerősnek éreztem, de nem tudtam, hogy honnan. Végre elértem a célomat. Kissé idegesen léptem be a hatalmas helyiségbe. Belülről a hotel meg szebb volt, mint ahogy elképzeltem. Nem hivalkodó, hanem visszafogott elegancia jellemezte. Egyből beleszerettem. Sajnos nem volt időm rendesen körülnézni. Magabiztos – helyesbítek, csak annak tűnő - léptekkel indultam el a recepcióshoz, aki unott arccal ült a pultja mögött.
• Jó reggelt! Az állásinterjúra jöttem Sanchez Úrhoz.
• Tízedik emelet, jobbra, a folyosó végén.

Az orrom alatt elmotyogtam egy köszönömöt, a liftbe belépve pedig előkaptam a kis spanyol szótáramat, mert úgy ereztem, hogy minden eddigi nyelvtudásom cserbenhagyott. Utáltam ezt a pánikot. A telefonom rezegni kezdett a táskámban, mire én már előre vigyorogtam. Tudtam, hogy Lea irt.

„A Sangria már behűtve, az interjú után pedig vár a lattéd. Te vagy a nyerő! Besos“

A lift megállt a tízedik emeleten, én pedig nagy levegőt véve elindultam az iroda felé. Kopogtam, mire azonnal érkezett a válasz, hogy fáradjak be.
• Jó napot, kisasszony! David Sanchez, humánosztály vezető.
• Jó napot, Uram. Catalina Preininger.
• Érdekes neve van. Honnan jött? Mióta él Spanyolországban?
• Magyarországról, és két éve élek itt.
• Jól beszél spanyolul. Az akcentusa egyáltalán nem zavaró.
• Köszönöm.
• Szóval, señorita, az önéletrajzát már áttekintettem a motivációs levelével együtt, most inkább arra lennek kíváncsi, hogy mit gondol, miért Ön lenne a legalkalmasabb a recepció vezetésére?
Számítottam erre a kérdésre, de most valahogy semmi értelmes nem jutott eszembe. Miért hagytam otthon a jegyzeteimet? Vettem egy mély levegőt, hátha segít kicsit koncentrálni.
• Egyrészt a tanulmányaim biztosítják Önt arról, hogy a megfelelő képzésben részesültem, de ami szerintem még fontosabb, hogy szeretek emberekkel foglalkozni, a munkámat száz százalékosan fogom végezni, teljes odaadással, és tudom, hogy mindig a vendég az első. És még valami: soha nem felejtenék el mosolyogni.
Sanchez halkan felkuncogott, engem pedig elfogott a félelem. Reméltem, hogy nem kinevet, csak meggyőztem, és emiatt ilyen derűs.
• Tudja, erre a válaszra számítottam a legkevésbé. De meg kell, hogy mondjam, igen csak meggyőző. Remélem, tisztában van vele, hogy a fél év gyakorlat alatt, amit biztosítunk Önnek, a recepciós szerepet kell betöltenie. A távozó munkatársunktól minden segítséget megkap. Ami a fizetést, a szabadságot, a biztosítást illeti, mindent megtalál a mappában. Gratulálok az új munkahelyéhez! Találkozunk hétfőn!

Láttam, hogy a kezét nyújtja, de én olyan boldog voltam, hogy csak bambán tudtam vigyorogni, igazából annak sem voltam tudatában, hogy elköszöntem-e tőle. Amint kiléptem az irodájából, legszívesebben felsikoltottam volna örömömben. A lift hihetetlen lassúnak tűnt, az út a kávézóig, ahol Lea dolgozik, pedig meg hosszabbnak. Nyár lévén nagyon meleg volt, a cipőmet a kezemben vittem, így gyorsabban haladtam. Amint beléptem a kávézóba, megláttam barátnőmet, aki pedig a bamba vigyort az arcomon, és egymást ölelve kezdtünk el ugrándozni.
• Tudtam én, hogy sikerül! – mondta Lea, mikor már képesek voltunk kicsit nyugodtak lenni.
• Ez az egész, olyan hihetetlen! Imádom ezt a napot! Hmm, ez a kávé isteni!
• Tudom. Én csináltam.
• Mióta kell a kávézó helyettes vezetőjének kávét főzni?
• Ez egy VIP kávé. Nem jár mindenkinek.
A helyiség lassan kezdett teljesen megtelni, Leának is egyre több dolga akadt. Nem csodáltam, hogy a főnöke imádja, hiszen ki nem. Mindenkihez volt egy kedves szava, segített a pincéreknek, pedig nem is ez volt a dolga. Mióta előleptették, a fellegekben járt. Meg is érdemelte, keményen dolgozott érte. Amikor meg én is itt voltam, napi tizennégy órát dolgoztunk, de most remélhetőleg könnyebb lesz. Kaptam meg egy VIP kávét, majd elbúcsúztam barátnőmtől.

Épp azon gondolkoztam, hogy mit főzzek ma, miközben a pénztárcámat kerestem. Már szinte kipakoltam az egész táskámat a szupermarketben, de nem találtam sehol. Felhívtam Leát is, hogy nem hagytam-e nála, de ő sem találta. Még szerencse, hogy a bankkártyám máshol van. Csak amiatt vagyok ideges, hogy a lakcímkártyámat, személyimet ott tartom. Reméltem, hogy csak otthon hagytam, nem pedig elveszítettem.

Mindent megvettem a vacsorához, most mar nyugodtan élveztem az engem körülölelő várost. Két évvel ezelőtt, amikor idejöttünk, még egyikünk sem gondolta, hogy ennyire beleszeretünk Madridba. Kemény volt a nyelvet elsajátítani, sok álmatlan éjszaka eredménye, hogy már jól megy. Eleinte egy kis lakást béreltünk, valójában csak egy lyuk volt, de a lakbér így is sokba került. Szerencsére megkaptuk az állast a kávézóban, es onnantól kezdve minden jobb lett. A mostani lakásunkban két szoba van, egy nappali, apró konyha, de imádjuk. Teljesen átalakítottuk a saját ízlésünknek megfelelően, így nagyon színes, nagyon Leás es Carries. Belépve az ajtón, ledobáltam a cuccokat, és a szobámban kerestem a pénztárcám, de sehol nem találtam. Nem a pénz miatt érdekelt, hanem imádtam azt a tárcát, még a húgomtól kaptam. Beletörődve a sorsomba nekiálltam főzni, hogy mire Lea hazajön, készen legyek. Pénteken es kedden mindig előbb jött, mert ilyenkor mentünk edzeni.

Öt órakor hallottam, hogy ahogy rohan felfele a lépcsőn, mire én mar ki is nyitottam neki az ajtót.
• Hmm, Caesar saláta grillezett csirkével, igaz?
• Jó orrod van. Gyere, együnk egy kicsit. Nemsokára mennünk kell. Tudod, hogy Tyler utálja, ha késünk.
• Ó, igen, igazad van. Bár imádom, amikor mérges. Akkor meg inkább szexi.

Tyler volt a személyi edzőnk. Nagyon – nagyon jó pasi. A teste egy álom, az arca akár egy angyalé. Barna haja mindig gondosan ápolt, zöld szeme van, és ragyogóan fehér mosolya. Lea kedve az edzéshez akkor jött meg ennyire, mióta ő edz velünk. Mindig kihajtja belőlünk a maximumot. Ő már négy éve él itt, New Yorkból költözött Madridba. Barátnőm kb. öt perc alatt megette a salátáját, és már izgatottan fel is pattant.
• Remélem összepakoltál már. Indulhatunk?
• Persze, készen vagyok.

Az edzőterem nem volt messze, gyalog csak húsz perc. Szokás szerint végigbeszélgettük az utat, alaposan kibeszélve Tyler kockás hasizmát.
• Amúgy, múltkor az a cuki srác a kondiból… Miért is mondtál neki nemet? – szegezte nekem a kérdést váratlanul Lea. Annyira reméltem, hogy erre nem kerül sor…
• Aranyos, meg tényleg jóképű, de… - kezdtem bele, de barátnőm belevágott, amiért most nagyon hálás voltam.
• Tudom, hogy ő nem „az” az Ő volt. De attól még lehetne egy kis magánéleted.
• Igazad van, de nem akarnék átverni senkit sem.
• Egy randi még nem jelent lánykérést és házasságot.
• Hmm – hangzott az értelmes válaszom.

A stúdió már tele volt, pörgős zene töltötte be a helyiséget. Maria, a recepciós mosolyogva köszöntött minket, majd átadta az öltözőkulcsokat. Gyorsan átöltöztünk, és a különterem felé vettük az irányt. Tyler már várt ránk, és be kell valljam, nagyon jól nézett ki. A férfitársadalom nagy része ölni tudna egy ilyen testért. Lea bármennyire próbálta leplezni, tudtam, hogy gondolatai már régen nem az edzés körül forognak. Ő is észrevette a hamiskás mosolyomat, és oldalba bökött.

A másfélórás edzés alatt folyamatosan a délelőtti idegenen gondolkoztam. Az érintése rendkívül finom volt, az illatáról nem is beszélve. Bosszantott, hogy nem jöttem rá, honnan ismerős.
Az időnk leteltével elbúcsúztunk Tyler-től, aki most először dicsért meg minket. Edzőnk furcsa tekintettel nézett Leára. Amikor észrevette, hogy őt figyelem, gyorsan mással kezdett el foglalkozni, mintha zavarban lenne. Lehet, hogy nem csak barátnőm szeretne túllepni az „edző – diák“ kapcsolaton?

Gyors zuhany után egyből hazamentünk, hiszen vart ránk a behűtött Sangriánk. Útközben elmeséltem Leának az utcán ugrálós (és igen, elő is adtam), majd elfekvős jelenetemet, és a pénztárcám elvesztését is. Szerinte nem sok esély van arra, hogy visszakapom, de én még reménykedtem.

Otthon kényelmesen befészkeltük magunkat a nappaliba, magunkhoz vettük a Sangriánkat, majd nekiálltunk – újra - Vampire Diaries – t nézni azon vitatkozva, hogy ki a jobb pasi: Damon vagy Stefan? Már a második üvegnél tartottunk, amikor valaki csengetett. Mivel nem vártunk senkit, és épp izgalmas résznél tartottunk, kissé bosszankodva mentem az ajtóhoz. Nem néztem ki, csak kinyitottam az ajtót, de mindenre számítottam csak erre nem.
Éreztem, ahogy az arcom kipirul, de nem a Sangria miatt. A szívem őrületes tempót diktált, a levegő a tüdőmben akadt. Ő állt ott.